❄️2019. február 22 – 25.
❄️3 nap/3 éj/3 nap síelés – repülős utazással
❄️Budapestről leggyorsabban elérhető síterep: utazás transzferrel együtt is csak 2 óra!
Itt a lehetőség, hogy ismét olimpiai pályán síelhess velünk, hiszen Jahorina az 1984-es olimpia egyik helyszíne volt. Az utazás ráadásul gyorsabb, mint bárhol Európában, mivel a síterep Szarajevótól és annak repterétől mindössze fél órára található. 9 évvel ezelőtt komoly fejlesztésekbe kezdtek, melynek eredményeként átadtak már három védőplexivel ellátott 6 személyes ülőliftet is!A vendéglátók kedvesek, bár az angollal még mindig hadilábon állnak a helyiek, a balkán ízek azonban magukért beszélnek, az árak pedig jóval alacsonyabbak, mint más európai szintű síterepen.
Helyszín: Jahorina, Bosznia (Budapestről leggyorsabban elérhető síterep mindössze 2 óra alatt!)
Síterep: 9 lift (3 db 6 fős, 2 db 2 fős ülőlift, 4 db húzólift) szolgálja ki, melyek óránként akár 13.000 téli sportoló szállítására is képesek. A pályái 1300 és 1889 méter között terülnek el, összesen 25 km hosszan, fekvésének köszönhetően hóbiztosan. 3 km kék, 19 km piros, 3 km fekete pálya várja, hogy megcsússzuk őket.
Éjszaka kivilágított lejtő csalogatja a téli sportolókat villanyfényes csúszásra. A felsőbb szakaszokon, a fahatár felett nagyszerű mélyhó-terepek vannak a freeride kedvelőinek. http://sielok.hu/images/siterkepek/jahorina.jpg
Szállás: ***Hotel Nebojsa
A fejlesztések során felújított, központban fekvő, 3 csillagos szálloda, mely ingyenes wifivel, főként két – és háromágyas, de pótágyazható szobákkal is várja vendégeit. Az alagsorban díjmentesen használható szauna és kedvező árú felszerelés kölcsönző található, míg a földszinten egy nagy társalgó, valamint egy elkülönített étterem ad helyet a pazar svédasztalos reggelinek, vacsorának és nem utolsó sorban közösségi életnek.
Ezen kívül a szomszédos szállodában 5 € – ért beltéri medence, wellness, kondi- és játékterem vehető igénybe.
Étkezés: Félpanziós, bőséges svédasztalos büfé reggeli és vacsora, hamisítatlan balkán gasztronómiával
Utazás: Repülővel és transzferrel (1 óra repülőút + 40 p transzfer)
Részletes tájékoztató: https://skijam.hu/wp-content/uploads/Bosznia-2019-1-1.pdf
Jelentkezés: https://goo.gl/M6N9p6
Érdeklődés: info@skijam.hu vagy 20/2666698 (cs)
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/479940535748585/