Utazás Bardonecchia

Az utazás közösen autóbusszal, közösen repülővel + transzferbusszal vagy egyénileg történik.

a) Autóbusszal

Idén még nagyobb figyelmet szentelünk a buszok megfelelő csomagterére, illetve a gyors kijutásra, amit az olaszországi helyszín is könnyen lehetővé tesz, hogy a síelés ezen kevésbé kellemes részén lehető legkevesebb gyötrelemmel túljussunk. Az autóbuszok Budapestről szombaton – az első busz délután, a második az esti órákban – indul és vasárnap a délelőtti, illetve a kora délutáni órákban érnek Bardonecchia-ba. Vasárnap reggel, illetve délután indulunk haza és vasárnap késő este és hétfő hajnalban érkezünk vissza Budapestre.

 

b) Repülővel – korlátozott létszámban

Vasárnap délben indulunk a Liszt Ferenc reptérről Olaszországba. A reptérről saját transzferbusszal utazunk át Bardonecchia-ba, ahová délután 5 óra körül érkezünk meg.

A sífelszereléseket és táskákat (kézipoggyászon kívül) szombat este ki kell vinni a Bardonecchiaba induló buszokhoz, amiket Olaszországba külön kisbusszal szállítunk ki.

Hazafelé vasárnap reggel indulunk vissza a reptérre, ahonnan aznap délután megérkezünk Ferihegyre.

A feladott felszerelést a repülőgép érkezése körüli órákban lehet átvenni.

A repülős utazás korlátozott létszámban vehető igénybe, többletköltsége 110 € a normál buszos utazás árához képest (csomagszállítás, transzferek, repülőjegy)

Kérjük, hogy a jegyvásárlás miatt, ha repülővel mennétek, minél hamarabb jelentkezettek!

Csak transzfer: Európa más városaiból érkezőknek lehetőséget biztosítunk, Milánóból a repülősök transzferbuszával jussanak el a síterepre. Korlátozott számban, jelentkezési sorrendben!

 

c) Egyéni utazás autóval vagy egyéb módon

●    Egyénileg utazóknak ajánlott útvonal: Budapest – Siófok – Letenye – Ljubljana – Trieste – Velence – Verona – Milano – Torino – Bardonecchia

●       Távolság Budapesttől: 1176 km, autóval: kb. 11 óra

●       Autópálya-díjak kb. (összesen 120-130 €/szgk):

●       Ausztria: 8,5  €, vagy Szlovénia: 2 x 15 € (mikrobusszal 2×40 €)

●       Olaszország: Ausztria felől: oda-vissza 113,8 €, Szlovénia felől 101,2 €

 

Idén is van lehetőség csomagok buszra feladására az önköltséget térítve. Egy csomag (=nagy táska, VAGY sportfelszerelés) oda-vissza összesen 15 €. (Csak egy irányba szintén ennyi.) December 5-ig e-mailben jelezzétek igényeteket!

Hozzászólás nem engedélyezett.