SkiJAM 2019

2019-ben immár 9. alkalommal rendezzük meg a SkiJAM-et, melyre ezúton hívunk, várunk Téged és barátaidat, családodat!

Immár harmadszorra térünk vissza a világ legnagyobb egybefüggő síterepére, hogy cserkészek és barátaik számára szervezett nyílt sítábort egy olyan “téli vakációvá” varázsoljuk, ahol a síelés és a bulik mellett a közösség összehozására, a színvonalas programokra és a közös kikapcsolódásra fektetjük leginkább a hangsúlyt.
Idén az Ad Absurdum csapatával együttműködve szervezzük a SkiJAMet, többek között ők gondoskodnak majd az esti bulikról is.
A tavaly bevált újdonságot is mindenképpen megtartjuk, pl. buszokon végre extra lábtér lesz (75 cm helyett 90 cm ülésköz), és minden apartmanban lesz lehetőség „üreságy(ak)” foglalására.

Várhatóan idén is hamar el fognak kelni a helyek, főleg a repülős utazással meghirdetettek, így érdemes még az előjelentkezési időben kedvezményesen jelentkezni. Természetesen várólistát ez alkalommal is vezetünk (buszos, repülős és egyéni jelentkezőknek egyaránt), ahonnan lemondás esetén be lehet kerülni a tábor résztvevői közé.

A 6 napos síbérlet, amelyet a tábor részvételi díja alapáron tartalmaz, a világ legnagyobb összefüggő síterepének 3 völgy (600 km sípálya) legmagasabban (2300 és 3200 méter között) fekvő 150 km-es pályarendszerére érvényes. 

Minden igényt kielégítő, tényleges pályaszállások, nagyobb lábterű buszok, repülős utazási lehetőség, sídzsembori 150 km pályaválasztékkal és sok más megszokott és új program, valamint a hamisíthatatlan SkiJAM hangulat – ezt kínáljuk 2019-ben, mindössze 330 eurós alapártól (+ idegenforgalmi adó)!

 
Időpont: 2019. január 26.- február 2. 
Helyszín: Orelle – Val Thorens, Három Völgy – Franciaország
 
  
 
 
 
Ne maradj le, foglalj mielőbb!! 🙂 

 Részletes tájékoztató: SkiJAM első tájékoztató 2019

 

 

 

Hozzászólás nem engedélyezett.